Modern körforgás

Reggel. Felkelsz, rohansz, örülsz ha jut időd - és kedved- egy normális reggelire. Reggeli torna? Jó lenne, de kinek van arra ideje?

Berohansz a munkahelyedre. Sietsz, épp beérsz.

Órákat dolgozol, de a belső tűz, a szenvedély, hiányzik. Csak teszed, amit tenned kell, de herótod van tőle. 

A hátad közepére sem kívánod az egészet, mégis, minden nap teszed. Miért? Mert muszáj. Ott a ház, a család, az autó, vagy épp a hitel. Mindet fizetned kell. Hangoztatják, sosem késő újrakezdeni - de tényleg ez a világ lenne az amiben élünk? Cseppet sem könnyű újrakezdeni úgy, hogy nem tudod, mit szeretnél, vagy úgy, hogy alig tudod előteremteni a feltételeket - a pénzt - ahhoz, hogy néhány hónapig ne legyen baj, ha nem találsz azonnal munkát.

Aztán hazaérsz. Vagy vár valaki, vagy az üres ház fogad. Amiért dolgozol. Mégsem tudod kiélvezni minden örömét, mivel alig töltesz benne némi időt. Nincs időd mindent a saját ízlésed szerint kialakítani, folyton átalakítani, újítani valamit. Szóval, hazaérsz, elvégzed a mindennapi teendőket, aztán beájulsz az ágyba.

És talán egy szebb, nyugodtabb életről álmodsz.

Már, ha mersz még álmodni róla. Ha nem vették el Tőled is a reményt.

Tényleg ez lenne a feladatunk?

Mint minden nap: felkelés, rohanás, hazaérkezés hullafáradtan, magadra cseppnyi időd sincs, energiád meg... nos, mi is az? Már rég elfelejtetted. Kilátsz néha a teendőid mögül? Mikor voltál utoljára kipihent? Miért hagyod, hogy ebben a mókuskerékben kelljen leélned az életed? Mire jó ez?

Tényleg azért kell itt lennünk, hogy végigdolgozzuk ezt az életet, karriert építsünk, megkésve kezdjünk neki a családalapításnak, folyamatosan boldogtalanok legyünk, és mindig csak az anyagi javakat keressük? Hogy mindig azt érezzük, nem vagyunk elég jók? Mikor mondja ez a társadalom ránk, hogy úgy vagyunk tökéletesek, ahogy vagyunk? Pontosan: soha.

Nem hinném, hogy tényleg ezért kapott a lelkünk egy (vagy ez már a sokadik?) esélyt arra, hogy egy tökéletesen felépített bolygón, egy varázslatos testben élhessen, érzékelhessen, létezzen tovább - bár ez csak egy perc az örökkévalósághoz képest, mégis felbecsülhetetlen érték. És mégis, erre a téveszmére kell elpazarolnunk?

Elvesztettük a lehetőséget arra, hogy a természetünkkel barátságban, varázslatos környezetünket csodálva élhessük az életünket. Helyette azt próbálják ránk erőltetni, hogy folyton rohanjunk, alakítsuk kedvünk szerint a természetet, mindegy, mit teszünk vele... Pörgessük le az életünket, hiszen minden (és mindenki) pótolható.

Ez ellen kéne tennünk, hogy kicsit visszatérhessünk önmagunkhoz, a valósághoz. Hogy megismerhessük önmagunkat, a környezetünket, embertársainkat. Megtanulnánk, milyen az igazi boldogság, ha lenne alkalmunk kicsit élvezni azt, ami körülvesz.

Új kezdet

Néha kell a váltás. Most már annyira vágytam arra, hogy valami új fogadjon, még itt blogon is, hogy muszáj volt valamit lépnem.
A napokban rájöttem, mit is akarok kezdeni a blogolással, mondhatni, lett egyfajta célom. Ehhez pedig az előző blogom, a Dreaming... már nem elég, így kellett egy újabb blog. Mivel a másik lap, olyan volt, mintha a változásomat, önmagam keresését örökítené meg. Ez a blog pedig olyan lesz, ami már egy határozott véleményt fejt ki, nem pedig csapong a különböző témák között, hogy aztán végül cél hiányában csak nyűggé váljon.
Szóval, ez lesz az. Ebből fogok kihozni valamit. Hogy mit? Majd meglátjátok! :)