Reggel. Felkelsz, rohansz, örülsz ha jut időd - és kedved- egy normális reggelire. Reggeli torna? Jó lenne, de kinek van arra ideje?
Berohansz a munkahelyedre. Sietsz, épp beérsz.
Órákat dolgozol, de a belső tűz, a szenvedély, hiányzik. Csak teszed, amit tenned kell, de herótod van tőle.
A hátad közepére sem kívánod az egészet, mégis, minden nap teszed. Miért? Mert muszáj. Ott a ház, a család, az autó, vagy épp a hitel. Mindet fizetned kell. Hangoztatják, sosem késő újrakezdeni - de tényleg ez a világ lenne az amiben élünk? Cseppet sem könnyű újrakezdeni úgy, hogy nem tudod, mit szeretnél, vagy úgy, hogy alig tudod előteremteni a feltételeket - a pénzt - ahhoz, hogy néhány hónapig ne legyen baj, ha nem találsz azonnal munkát.
Aztán hazaérsz. Vagy vár valaki, vagy az üres ház fogad. Amiért dolgozol. Mégsem tudod kiélvezni minden örömét, mivel alig töltesz benne némi időt. Nincs időd mindent a saját ízlésed szerint kialakítani, folyton átalakítani, újítani valamit. Szóval, hazaérsz, elvégzed a mindennapi teendőket, aztán beájulsz az ágyba.
És talán egy szebb, nyugodtabb életről álmodsz.
Már, ha mersz még álmodni róla. Ha nem vették el Tőled is a reményt.
